Mire a konyhát kitakarítottam és a nappaliból is elpakoltam a könyveket és a füzeteket, addigra a pizzák is megérkeztek. Gyorsan nekiláttunk. Szokás szerint a kanapén ülve fogyasztottuk el. Valahogy sosem az étkezőben, az asztalnál. Kivételes esetekben persze ott étkeztünk - például amikor vendégeink voltak. A tévében is ment valami film, de nem nagyon figyeltünk. Beszélgettünk és nevetgéltünk a munkahelyi sztorikon. Majd felvetettem egy őrült ötletet.
- Hogy mi? - Kérdezte meghökkenve. - Menjünk ki Koreába?
- Nos, tudom őrültségnek hangzik...De..talán... - nem tudtam mit is mondhatnék.
- De mi?
- Egy próbát megérne, nem? -Próbálkoztam. - Tudom, hogy te annyira nem vagy oda az ázsiai kultúráért, de próbálkozni lehet. Vagy csak egy utazás...
- Arra jól fel kéne készülni anyagilag is - mondta. - Nem tudom mihez kezdenénk ott hosszú távon. Csak úgy vaktában dönteni és kimenni tervek nélkül...Hát...
- Nézd. Csak egy ötlet volt. Betti mesélt egy s mást... Ott is vannak lehetőségek, szívem - mondtam.
- Szóval Betti - hümmögött. - Figyelj, neki összejött valahogy, de mi nem ő vagyunk. te még lehet elboldogulnál ott, viszont én még a nyelvet sem beszélem. Ha akarsz menj. Nem foglak visszatartani - jelentette ki komoran.
- Tudod, hogy nélküled nem mennék. Nagyon is jól - vágtam a fejéhez. - De jó, hogy te csak így elengednél. Már nem számít, hogy együtt vagyunk-e? - kérdeztem. - Hatalmasat csalódtam.
Így azzal a lendülettel kiviharzottam a szobából. Cipőt vettem és elindultam egy kis sétára.Peti épp indult volna utánam, de addigra becsuktam magam mögött az ajtót. Siettem lefelé a lépcsőn, hogy minél hamarabb leérjek a földszintre. Remélem, hogy nem jön utánam - és nem azért, mert dühös voltam rá. Csak egy ötlet volt... Rám förmedt... Meg sem hallgatott... Le kell higgadnom.
Vagy egy órát sétáltam a környékbeli házak körül. Átgondoltam miket mondtam. Ha az ő szempontjából nézem a dolgokat, akkor igaza van. Jogos volt, hogy kételkedett a dolgokban. Bárcsak ne mondta volna a végén, hogy menjek egyedül, és bárcsak ne borult volna el ennyire az agyam.
A lépcsőházban sötétség honolt, mert a lámpákból hiányzott az izzó. Jó hosszú ideje így van, szóval nem tudom meddig akarnak várni a kicserélésével. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amíg a liftre vártam. A liftben pedig már azon morfondíroztam, hogyan fogok bocsánatot kérni, amiért ennyire gyerekesen viselkedtem.
A liftből kiszállva megláttam, hogy Peti az ajtóban áll. Valahogy megérezhette, hogy érkezem. Arcán aggodalomra utaló kifejezés látszott. Közelebb léptem hozzá. Megálltam vele szemben, nem szólva semmit. Csak álltunk ott az ajtó előtt, mint két oszlop. Ő sem szólalt meg , ahogy én sem.
Vettem egy mély lélegzetet, és készültem kinyögni valami értelmeset, de végül ő törte meg a csendet.
- Nagyon aggódtam miattad! Utánad indultam, de a környéken sem voltál. Mégis merre jártál? - kérdezte.
- Én... - elsőre csak ennyire tellett tőlem. - Az utcában a tömböket kerülgettem. Gondoltam ki kell szellőztetnem a fejem. Kissé túlreagáltam a dolgot - ismertem el. - Sajnálom.
- Gyere ide te kis hülye. Többet ne hozd rám a frászt, jó? - Kért meg.
- Jó. Van még itthon tea? Jól esne.
Majd besétáltunk, Peti bezárta az ajtót én pedig előre mentem a nappaliba. A szekrényhez mentem ruhákért. Tiszta pizsamát és fehérneműt vettem elő.
-Keressek neked is cica? - Kérdeztem Petit. - Jössz fürdeni, vagy már túl vagy rajta?
- Nem dehogy. Rád vártam - mosolyodott el. - Menj csak előre, még van egy kis dolgom. Az alvós cuccot meg bízd ide - kacsintott egyet majd eltűnt a mellékhelyiségben. Én pedig elindultam a motyómmal a fürdőbe.
/ Affy /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése