Talán tíz perc telhetett el, mióta a kanapén ültem, amikor hallottam, hogy kattan a zár. Megjött - rezzentem fel. - Lábaim letettem a szőnyegre és érdeklődve figyeltem, mi is fog történni. Pár pillanatig zörgött a kulcsaival, majd a megszokott koppanás, ami jelezte, hogy cipőjét levetette. Beljebb lépett, meglátott, köszönt és egy puszit nyomott a homlokomra. Szépen lassan, nyugodtan leült mellém. A pogácsás zacskót, amit eddig a markában már szinte teljesen gyűröttre szorongatott, a kis asztalra tette velem szembe. Ekkor tűnt fel, hogy végig a kezeit néztem, a szemébe még eddig nem. Ahogy levettem a szemem a fehér meggyötört papírtáskáról rápillantottam, mire ő végre elkezdte mondandóját, én pedig félve vártam mi lesz a vége.
Nagyon megijedtem, és kiderült, a kapcsolatunkról szeretett volna ejteni pár szót. Elmondta mennyire szeret, és nem akar elveszíteni, de a karrierem útjába sem szeretne állni. Ezen a ponton összeszorult a szívem, és azon gondolkodtam mennyire önző dolog ez most tőle, ahogy itt most mindent felsorolt. Hirtelen elhallgatott... Belekortyolt a tejeskávéba - még mindig csendben - én pedig vártam mit mond még.
A légkör feszült volt. Féltem, hogy nem tudja eldönteni melyik a megfelelő pillanat arra, hogy közölje velem "szakítani akarok". Épp mikor ezt magamban kimondtam, megtörte a csendet. Felajánlotta, hogy ha szeretném, akkor mégis csak elkísérne Koreába.
Pár percig csak pislogtam. Alig tudtam felfogni, mit is mondott. Mondhatni kisebb sokkot kaptam, mert mindent feltételeztem volna csak ezt nem.
A kezdeti sokk után a nyakába borultam, mélyen legbelül majd kicsattantam a boldogságtól. Örömömben még el is pityeredtem.
- Hé, ne sírj már - szólt rám.
- De... De azt hittem szakítani fogsz velem, már annyira elkeseredtem, hogy... hogy... - nem tudtam befejezni a mondatot.
- Hülye! Mégis miért szakítanék? Hogy jutott ilyen baromság az eszedbe, elárulnád?
- Nem tudom - feleltem. - Csak reggel nem voltál itt, a telefonban azt mondtad beszélni akarsz és már azt hittem este mondtam vagy tettem valamit ami miatt ezt szeretnéd, de sajnos nem emlékszem így...
-Bolond vagy. Mert így meg elkezdtél kombinálni - mondta egy hatalmas sóhaj kíséretében. - Viszont, tényleg nem emlékszel mi volt "az" után? - bólogattam, hogy természetesen nem. Majd ennyit mondott: - Akkor maradjon is így.
/ Affy /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése