2019. augusztus 21., szerda

XX. - Akkor maradjon így...

Talán tíz perc telhetett el, mióta a kanapén ültem, amikor hallottam, hogy kattan a zár. Megjött - rezzentem fel. - Lábaim letettem a szőnyegre és érdeklődve figyeltem, mi is fog történni. Pár pillanatig zörgött a kulcsaival, majd a megszokott koppanás, ami jelezte, hogy cipőjét levetette. Beljebb lépett, meglátott, köszönt és egy puszit nyomott a homlokomra. Szépen lassan, nyugodtan leült mellém. A pogácsás zacskót, amit eddig a markában már szinte teljesen gyűröttre szorongatott, a kis asztalra tette velem szembe. Ekkor tűnt fel, hogy végig a kezeit néztem, a szemébe még eddig nem. Ahogy levettem a szemem a fehér meggyötört papírtáskáról rápillantottam, mire ő végre elkezdte mondandóját, én pedig félve vártam mi lesz a vége. 
Nagyon megijedtem, és kiderült, a kapcsolatunkról szeretett volna ejteni pár szót. Elmondta mennyire szeret, és nem akar elveszíteni, de a karrierem útjába sem szeretne állni. Ezen a ponton összeszorult a szívem, és azon gondolkodtam mennyire önző dolog ez most tőle, ahogy itt most mindent felsorolt. Hirtelen elhallgatott... Belekortyolt a tejeskávéba - még mindig csendben - én pedig vártam mit mond még.

A légkör feszült volt. Féltem, hogy nem tudja eldönteni melyik a megfelelő pillanat arra, hogy közölje velem "szakítani akarok".  Épp mikor ezt magamban kimondtam, megtörte a csendet. Felajánlotta, hogy ha szeretném, akkor mégis csak elkísérne Koreába.
Pár percig csak pislogtam. Alig tudtam felfogni, mit is mondott. Mondhatni kisebb sokkot kaptam, mert mindent feltételeztem volna csak ezt nem.

A kezdeti sokk után a nyakába borultam, mélyen legbelül majd kicsattantam a boldogságtól. Örömömben még el is pityeredtem. 

- Hé, ne sírj már - szólt rám.
- De... De azt hittem szakítani fogsz velem, már annyira elkeseredtem, hogy... hogy... - nem tudtam befejezni a mondatot.
- Hülye! Mégis miért szakítanék? Hogy jutott ilyen baromság az eszedbe, elárulnád?
- Nem tudom - feleltem. - Csak reggel nem voltál itt, a telefonban azt mondtad beszélni akarsz és már azt hittem este mondtam vagy tettem valamit ami miatt ezt szeretnéd, de sajnos nem emlékszem így...
-Bolond vagy. Mert így meg elkezdtél kombinálni - mondta egy hatalmas sóhaj kíséretében. - Viszont, tényleg nem emlékszel mi volt "az" után? - bólogattam, hogy természetesen nem. Majd ennyit mondott:  - Akkor maradjon is így. 


/ Affy /

XIX. - Reggeli homály


Reggel egyedül ébredtem az ágyban. Ő már nem feküdt mellettem. Hol lehet? Tekintetemmel a szobát vizslattam, rájöttem, nagyobb kupi volt mint emlékeztem rá. TEGNAP!
Valahogy a játékom után kiesett minden... Semmire sem emlékszem. Vajon hány óra lehet most?

Kikászálódtam az ágyból, magamra csavartam a takaróm és elindultam a nappali felé. Út közben át kellett lépkednem pár törött holmin. A szoba úgy néz ki, az éjszaka folyamán csatatérré alakult.
Próbáltam visszaemlékezni mi lehetett az este vége felé, de semmi - közben telefoncsörgést hallottam. A hang irányába indultam. Telefonomat a dohányzóasztalon találtam, s a jól megszokott csengőhangon szólt. Odasiettem, hogy még fel tudjam venni mielőtt elhallgatna. Épp időben meg tudtam nyomni a zöld telefon formájú emblémát, és Peti szólalt meg.

- Szia! Felkeltél már? - kérdezte.
- Á! Igen. Az imént jöttem ki a nappaliba - feleltem. - Te merre vagy?
- Lejöttem a boltba valami reggeliféléért. Főztem neked kávét - mondta - de készítenél egyet nekem is mire hazaérek?
- Persze, csak...Előbb felöltözöm. N-nagyjából mikor fogsz hazaérni? - kérdeztem.
- Rendben, köszi. Nem tudom talán tíz-tizenöt perc. Viszont figyu, - kezdett bele - ha hazaértem megbeszélhetnénk néhány dolgot -  ahogy ezt kimondta ledermedtem. Csak egy halk "rendben"-t tudtam kinyögni.

Beviharzottam a szobánkba, kerestem valami otthoni göncöt , megragadtam azt, ami először a kezembe akadt, majd a fürdőbe mentem. Mikor beléptem, megláttam egy hatalmas földön heverő törölközőkupacot, ami ráadásul még csurom vizes volt.
Úgy látszik, kicsit későn lett elzárva a víz este... Szerencsémre egy egy darab száraz törölközőt még találtam a polcon, így kaptam az alkalmon és odavittem a zuhanyzóhoz, majd pedig beálltam a zuhany alá.
Felfrissültem, és egy kicsit magamhoz is tértem ettől a kis zuhanytól. Gyors öltözés után nekiláttam összerámolni a fürdőszobát és amennyire csak tudtam feltöröltem minden csepp vizet. Ekkor már kezdtem látni az alagút végét, és csak remélni tudom, hogy az alattunk lakó nem lesz mérges a beázás miatt. Már, ha beázott. Lehet hogy észre sem vette...Bízom benne...

Fürdő pipa, - motyogtam magamban - jöhet a konyha.

Kimentem a konyhába, elővettem a két kis kávésbögrét. Megtöltöttem félig kávéval, a másik felét pedig tejjel, és két cukrot adtam hozzá. - Többnyire így isszuk a folyékony energiát. - Bevittem a bögréket a nappaliba, letettem az asztalra, lehuppantam a kanapéra és vártam, hogy Peti hazaérjen.
Ott ültem a puha kanapén törökülésben és bámultam magam elé mint egy zombi. Gondolkodni próbáltam, de semmi értelmes nem jutott eszembe, csak utolsó mondata visszhangzott a fejemben. Mit szeretne megbeszélni? Miért nem mondott valami támpontot?Miért ment el egyetlen szó nélkül? Vajon mi történhetett este "az" után - tettem fel magamnak a kérdéseket, melyekre nem tudtam válaszolni... De akarom egyáltalán tudni?

/ Affy /



2017. november 25., szombat

(+18) XVIII. - Forró zuhany


Beléptem a fürdőbe, levetettem a ruháim majd beálltam a zuhanyfülkébe és megengedtem a forró vizet. Annyira jó érzés, ahogy a meleg víz hozzáér a bőrömhöz. 
Minden gondom elillant. Legalábbis így gondoltam. A dolgokat még nem beszéltük meg, talán majd holnap. Eközben hallottam, ahogy a kilincs kattan. Tehát végzett. 
- Szívem?
Nem válaszolt. Egyszerűen csak beállt mellém a zuhany alá. Testünk egymáshoz simult. Teste szinte izzott olyan forró volt, de még nem a víztől hevült fel ennyire. Közelebb jött. A hely már így is szűkös volt, de most... Sarokba szorított. Nincs menekvés. 

A csempe jéghideg volt, a hideg pedig csak úgy futkosott a hátamon, ahogy hozzáért. Egyik kezét a falhoz nyomta, másik kezével végigsimított arcomon. Éreztem a lélegzetét. Forrt a vérem nekem is már. Arca egyre közelebb került az enyémhez, közben kezével a hajamba túrt amennyire a faltól tudott. Beleborzongtam. Lehunytam a szemem, majd arra eszméltem, ahogy ajkai az enyémekre tapadnak. Nekem sem kellett több. Nyakába karoltam és viszonoztam a csókot. Nem engedtem el. A következő pillanatban az vettem észre, hogy teljesen egymásba gabalyodtunk. 
A zuhany alatt összefonódva csókpárbajt vívtunk. Úgy éreztem lassan a víz hidegebb, mint a testünk. A nyakához sikerült kerülnöm, éreztem szívének dobbanását, és hogy egyre gyorsabban veszi a levegőt. Szinte zihált. A kellő pillanatban pedig csókot leheltem a füle mögötti nyakrészre. Egy kis nyögést hallatott, majd a hátamon éreztem, hogy egyre jobban szorít. Már alig kaptam levegőt, de nem hagytam abba. Folytattam, amit elkezdtem.
- Remélem végeztél a mosakodással - mondta kissé lihegve. - Mert most más dolgunk lesz. 
- A-ha - feleltem. 

Alig várta meg, hogy befejezzem mondandóm. Durván kinyitotta a zuhanykabin ajtaját - ami majdnem leszakadt - ő pedig majdnem kiesett rajta, ugyanis háttal állt a zárnak. Azzal a lendülettel, pedig magával is rántott. A szőnyegen kötöttünk ki,  ami szerencse, hogy a szőnyeg nem egy vékony anyagból készült, különben igen kellemetlen földet érés lett volna. 
Még hallottam, ahogy a víz folyik - azt elfelejtettük elzárni a pillanat hevében. De el is röppent ez a kósza gondolat, mert egyikünk sem tudta tovább türtőztetni magát. Nem álltunk le. A fürdőszoba szőnyegén szinte megállás nélkül csókoltuk egymást hevesen. Kirázott a hideg akárhányszor érzékeny ponton simított végig kezeivel. Egy ideig én voltam felül, a helyzet viszont egy pillanat alatt fordult, és én kerültem a puha szőnyegre - ami már az én hátamat csiklandozta. 
Pár másodpercre abbahagytuk csókcsatánkat és csak egymás szemébe néztünk. Szeretem nézni a szemeit, azokat a szép mogyoróbarna szemeket. Közben mintha mindent megtudnék róla, amint elmélyedek benne. 

Csend uralkodott a kis szobán, csupán a víz folyását lehetett hallani. El kellene zárni - gondoltam - de próbáltam elhessegetni és nem törődni ezzel. Így a következő lépésem az volt, hogy kissé felültem és magamhoz húztam őt. Ajkaim ismét övéire tapadtak, ő pedig szorosan magához ölelt. Háta a zuhanyzó falának dőlt, s húzott magával - közben pedig hajamba túrt. Kicsit meghúzta, ezért reflexből ráharaptam alsó ajkára, mire ő felszisszent és morgással jelezte, hogy durva voltam. 
Immár ölében ülve folytattuk, amit elkezdtünk. Érzékien simogattuk egymást. Egyre jobban beindultunk. Mintha már lélekben nem is egy egyszerű kis fürdőszobában lennénk, hanem valami távoli helyen. Kettesben...Ahol egymáséi lehetünk. 

Következő pillanatban Peti elkezdett vadulni, és még szerencse, hogy egyikünkön sem volt ruha; mert ha lett volna most tuti szétszaggatva hevernének a helyiség különböző pontjain. Kezemet lassan lecsúsztattam érzékeny - talán a legérzékenyebb - testrészéhez, aztán szépen lassan munkálkodni kezdtem. Először csak hatalmasakat sóhajtott, majd hátradöntötte a fejét, és néha belemorgott egyet a levegőbe. Szeretem hallgatni ilyenkor. 
Csak egy pillanatra kalandoztam el, de ez éppen elégvolt arra,hogy ő is feleszméljen és lépjen valamit. Egyik kezével még mindig a hajamnál matatott, majd hosszabb tincseimnél fogva hátrahúzta fejemet - nem láttam őt. Éreztem ahogy mozdul, félretolta kezem és kicsit megemelt. Helyemre már nem oda tértem vissza, ahol az előbb ültem. Elengedett, de kezeivel mégis irányított merre tovább. Állát a vállaimhoz tette, majd odaigazította legmerevebb testrészét a legintimebb részemhez. Mikor éreztem, hogy egyre beljebb csúszik valahogy még jobban éreztem ŐT is. És mikor már teljesen bennem volt felnyögtünk szinte egyszerre. Átjárt a szerelem - most már belülről is. Elkezdtem fel-le mozogni, ekkor újra hallottam felmordulásait. Közben egy pillanatra sem engedett, csak szorított magához.
Izzott a levegő. Elég lett volna egy szikra, és minden lángba borult volna. A gőz miatt alig láttam, de minden percben csak őrá gondoltam és figyeltem.
A következő pillanatban már a mosógép tetején ültem ő pedig onnan okozott nekem örömöt. Minden lökésnél egyre jobban éreztem,ahogy a testem átjárja a mámort. Szemeim már nem tudtam nyitva tartani, így mondhatni vakon élveztem ki minden pillanatot. De még nem akartam, hogy vége legyen! Nem, még NEM!

Nem hagytam hát, hogy a csúcsra érjen. Óvatosan magamhoz húztam, megcsókoltam a nyakát majd feljebb haladtam a füle közelébe. Ez volt az a pont, ahol már én sem voltam eszemnél. Suttogni kezdtem.

- Mi? Nem-h értem - mondta.
- Mondom-h...Még nem most jött el ah.. vége - és azzal a lendülettel, amennyire lehetett  óvatosan eltaszítottam magamtól. Felültem, leugrottam a mosógépről é behúztam őt a szobába. Az ágyra löktem - jelezve, hogy én veszem át az irányítást.

Következő lépésemre belemarkolt a lepedőbe és a plafon felé fordította fejét. Méretével játszottam, mintha csak egy nyalóka lett volna. Teste lassan remegett a gyönyörtől, ahogy én is lassan kezdtem feladni a tiltakozást az elmémmel, ami még féken tartott a "bármi megtörténhet" állapottól.
Egy darabig még "kínoztam" őt odalenn. A sima felületen nyelvem könnyedén siklott. Minden apró rezdülésére máshogy reagáltam. Ez volt az én játékom, s közben nem engedtem, hogy nála legyen a gyeplő. Mikor éreztem, hogy játékomnak lassan vége szakad, abbahagytam.
Nem örült neki. Ezt utálta. Egyenesen gyűlölte, hogy az utolsó pillanatig húzom, majd megállok. Reakciója erre most sem különbözött az eddigi ilyen esetek után. Felhúzott magához, aztán a helyére lökött. Elborult az agya. Tisztában voltam vele. Párszor kihúztam a gyufát, így elértem azt, hogy szinte kikapcsoljon az agya és azt tegyen amit akar. Most is így lesz. Érzem...

/ Affy /

2017. október 27., péntek

XVII. - Az ötlet


Mire a konyhát kitakarítottam és a nappaliból is elpakoltam a könyveket és a füzeteket, addigra a pizzák is megérkeztek. Gyorsan nekiláttunk. Szokás szerint a kanapén ülve fogyasztottuk el. Valahogy sosem az étkezőben, az asztalnál. Kivételes esetekben persze ott étkeztünk - például amikor vendégeink voltak. A tévében is ment valami film, de nem nagyon figyeltünk. Beszélgettünk és nevetgéltünk a munkahelyi sztorikon. Majd felvetettem egy őrült ötletet.

- Hogy mi? - Kérdezte meghökkenve. - Menjünk ki Koreába? 
- Nos, tudom őrültségnek hangzik...De..talán... - nem tudtam mit is mondhatnék.
- De mi? 
- Egy próbát megérne, nem? -Próbálkoztam. - Tudom, hogy te annyira nem vagy oda az ázsiai kultúráért, de próbálkozni lehet. Vagy csak egy utazás...
- Arra jól fel kéne készülni anyagilag is - mondta. - Nem tudom mihez kezdenénk ott hosszú távon. Csak úgy vaktában dönteni és kimenni tervek nélkül...Hát...
- Nézd. Csak egy ötlet volt. Betti mesélt egy s mást... Ott is vannak lehetőségek, szívem - mondtam.
- Szóval Betti - hümmögött. - Figyelj, neki összejött valahogy, de mi nem ő vagyunk. te még lehet elboldogulnál ott, viszont én még a nyelvet sem beszélem. Ha akarsz menj. Nem foglak visszatartani - jelentette ki komoran.
- Tudod, hogy nélküled nem mennék. Nagyon is jól - vágtam a fejéhez. - De jó, hogy te csak így elengednél. Már nem számít, hogy együtt vagyunk-e? - kérdeztem. - Hatalmasat csalódtam. 

Így azzal a lendülettel kiviharzottam a szobából. Cipőt vettem és elindultam egy kis sétára.Peti épp indult volna utánam, de addigra becsuktam magam mögött az ajtót. Siettem lefelé a lépcsőn, hogy minél hamarabb leérjek a földszintre. Remélem, hogy nem jön utánam - és nem azért, mert dühös voltam rá. Csak egy ötlet volt... Rám förmedt... Meg sem hallgatott... Le kell higgadnom.

Vagy egy órát sétáltam a környékbeli házak körül. Átgondoltam miket mondtam. Ha az ő szempontjából nézem a dolgokat, akkor igaza van. Jogos volt, hogy kételkedett a dolgokban. Bárcsak ne mondta volna a végén, hogy menjek egyedül, és bárcsak ne borult volna el ennyire az agyam.
A lépcsőházban sötétség honolt, mert a lámpákból hiányzott az izzó. Jó hosszú ideje így van, szóval nem tudom meddig akarnak várni a kicserélésével. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amíg a liftre vártam. A liftben pedig már azon morfondíroztam, hogyan fogok bocsánatot kérni, amiért ennyire gyerekesen viselkedtem. 

A liftből kiszállva megláttam, hogy Peti az ajtóban áll. Valahogy megérezhette, hogy érkezem. Arcán aggodalomra utaló kifejezés látszott. Közelebb léptem hozzá. Megálltam vele szemben, nem szólva semmit. Csak álltunk ott az ajtó előtt, mint két oszlop. Ő sem szólalt meg , ahogy én sem. 
Vettem egy mély lélegzetet, és készültem kinyögni valami értelmeset, de végül ő törte meg a csendet. 
 -   Nagyon aggódtam miattad! Utánad indultam, de a környéken sem voltál. Mégis merre jártál? - kérdezte.
-  Én... - elsőre csak ennyire tellett tőlem. - Az utcában a tömböket kerülgettem. Gondoltam ki kell szellőztetnem a fejem. Kissé túlreagáltam a dolgot - ismertem el. - Sajnálom. 
- Gyere ide te kis hülye. Többet ne hozd rám a frászt, jó? - Kért meg. 
- Jó. Van még itthon tea? Jól esne. 

Majd besétáltunk, Peti bezárta az ajtót én pedig előre mentem a nappaliba. A szekrényhez mentem ruhákért. Tiszta pizsamát és fehérneműt vettem elő. 
-Keressek neked is cica? - Kérdeztem Petit. - Jössz fürdeni, vagy már túl vagy rajta? 
- Nem dehogy. Rád vártam - mosolyodott el. - Menj csak előre, még van egy kis dolgom. Az alvós cuccot meg bízd ide - kacsintott egyet majd eltűnt a mellékhelyiségben. Én pedig elindultam a motyómmal a fürdőbe. 

/ Affy /

XVI. - Odaégett...


- Te aztán buzgón tanulsz - szólalt meg Peti, aki épp akkor lépett be az ajtón. - Felnéztél egyáltalán a könyvekből? Vagy... - nem volt ideje befejezni a mondandóját, mert hirtelen felpattantam a székből és a konyha felé kezdtem futni.
- Jó, hogy mondod - kiabáltam, majd egy villámgyors puszit nyomtam az arcára. - Persze, hogy felnéztem. Sőt! Főzni is...főztem....
- Odaégett, mi? - Kérdezte mögülem. 
- Aha. Egy kicsit - feleltem.
- Egy kicsit? - Kérdezte döbbent arckifejezéssel. - A szén ehhez képest világít - mondta viccelődve.
- Ha, ha. Jó, hogy nevetsz, de mit fogunk majd vacsorázni? -Érdeklődtem. 
- Esetleg rendeljünk pizzát, vagy... - ajánlotta fel, de most megint félbe szakítottam...
- A pizza jó ötlet. Megrendeled? Addig én eltakarítom a romokat - kacsintottam, majd kezébe nyomtam a telefont. Jómagam pedig elindultam a fürdőszobába, hogy kivigyem a "romok" takarításához szükséges anyagokat. Közben hallottam, ahogy Peti megrendeli a pizzát - a szokásos menüt. 

/ Affy /

2017. október 24., kedd

XV. - Beköltözés /Jelenleg 2.


Elérkezett a nyár utolsó hónapja. Kezdtem örülni, hogy minden helyrerázódott. Élem a saját életem és minden a legnagyobb rendben.
A párom velem van. Ketten vagyunk egy közepes méretű lakásban. Mindketten dolgozunk és amennyit lehet spórolunk - közben pedig néha jut idő szórakozni is. Ahogy időnk engedi kettesben töltünk minden percet. 

Teltek a hetek és minden a megszokott módon történt. Munka, csekkek, néhány együtt töltött pillanat Petivel. Szinte tökéletes, de egy idő után kezdett egyhangúvá válni. A kezdeti izgalom minimálisra csökkent. 
Valahogy úgy éreztem hiába vagyok boldog, valami mégis hiányzik. Többször feltettem magamnak a kérdést, de sosem tudtam megválaszolni. Ráadásul ne akartam egész életemben bolti eladó maradni. Félreértés ne essék, semmi bajom azokkal az emberekkel, akik ezekben a körökben dolgoznak - sőt! - de nekem valahogy más álmaim vannak. 
Mielőtt elbuktam a vizsgán egészen más céljaim, elképzeléseim voltak. De akkor még hittem abban, hogy minden a terveim szerint fog alakulni. 
Mekkorát tévedtem... 

Jó pár hónap elteltével sem múlt ez a hiányérzet. Peti is észrevette, hogy feszültebb lettem és próbált még jobban odafigyelni rám. Sokkal figyelmesebb lett - na nem mintha előtte nem lett volna az, vagy hanyagolt volna. Biztos aggódott miattam. Igyekeztem mindent megtenni azért, hogy ne így legyen. Apait-anyait beleadtam. Változtatni akartam, mert nem akartam boldogtalan lenni, sem pedig elveszíteni azt akit szeretek. 
Bettivel egyre többet sikerült beszélnem. Ez is sokat segített. Rábírt, hogy kezdjek el többet foglalkozni a Japán nyelvvel, hátha az beválik, meg ha kedvem támadna máshoz ott a koreai is. 
Ekkor döbbentem rá, hnogy nem is olyan rossz ötlet! 

Japánból sikerült felzárkóznom - mivel évekkel ezelőtt abbahagytam a tanulását. Már szinte folyékonyan beszélem, a koreaival még küszködök kicsit. Hiszen segítség nélkül sokkal nehezebb.
"Szemmel láthatóan kivirultam" - Peti ezt mondta. Én is így gondoltam. Mintha valami elindult volna bennem. Olyan lelkesedéssel álltam a tanuláshoz, mint azelőtt soha. Új célom lett. pontosan megfogalmazni nem tudom, de végre erőre kaptam. 
Így hát újult erővel tudtam ismét élni. Úgy éreztem magam mintha egy főnix madár lennék, aki miután elég, hamvaiból újjáéled. Ismét "tűz gyúlt" bennem. Égtem a vágytól, hogy alkossak. 

/ Affy /

XIV. - Beköltözés /Jelenleg 1. (2.fejezet)


Hamar sikerült megszokni az új otthonomat. Otthon. Milyen érdekes. Pár nappal ezelőttig még nem a szerelmemnél volt az otthonom, pedig az utóbbi időben nagyon sok időt töltöttem itt. Már amennyire időm engedte a vizsgák előtt mindig itt voltam, Petinél. Nyugodt lettem tőle. Így könnyebb volt egy kicsit megszokni, bár bőröndből és dobozból éltem, élek jelenleg.

Az első héten felhívtam minden olyan helyet, ahová a lakcímem kellett. Okmányiroda, bank, stb... munka keresésnek is nekiláttam. Lassan, de körülbelül két hét alatt sikerült elintézni mindent amit lehetett. Még a telefonszámom is megváltoztattam. Akinek gondoltam megadtam, de a családom nagy részére nem voltam kíváncsi. Bettivel is fel tudtam venni a kapcsolatot - bár ott kint, Koreában igen elfoglalt lett. Sikerült bekerülnie az SM Entertainment egyik programjába, így most csak a táncnak él. Mint eddig, csak most élesben, még nagyobb téttel. Kicsit hiányzik, hogy nem tudunk minden nap beszélni, de szerencsére nem vagyok egyedül. 

Pár hét alatt sikerült munkát is találnom -amibe hamar beletanultam. Pedig eleinte semmit nem tudtam megjegyezni. Mondjuk nem is voltam gyakorlott árufeltöltő, de munkatársaimnak köszönhetően elég jól boldogultam. Amikor sokadjára pakoltam ki az árukat, akkor sikerült kiismerni magam az üzletben. 
A keresetem ahhoz képest, hogy nem ebben a szakmában tanultam nem volt rossz. A kettőnk fizetéséből sikerül az albérletet fenntartani és a számlák is időben be vannak fizetve; na meg élelemre is futja. Félre tenni ugyan nem sokat tudtunk, tudunk de semmiben nem szenvedünk hiányt. 
Ekkor már nem gondoltam, hogy csak élősködöm. Kivettem a részem a munkából és a ház körüli dolgokba is bele tudtam adni. Megdolgoztam érte. Ezerszer jobban tudtam értékelni amim van, mint ezelőtt bármikor. 

Hébe-hóba, mikor a bátyámmal vagy a nagymamámmal beszéltem telefonon, kaptam hírt anyuékról is. Állítólag megbánták, hogy úgy elküldtek. Tehát mami is mesélhetett rólam... Mégis valahogy úgy érzem , nem hiányzik a napi veszekedés meg a folytonos becsmérlés. Meg persze az sem, hogy mindenbe beleszóljanak. Ráadásul sokkal önállóbb és magabiztosabb lettem. 
De ez a korszak számomra lezárult...

/ Affy /