2017. október 27., péntek

XVII. - Az ötlet


Mire a konyhát kitakarítottam és a nappaliból is elpakoltam a könyveket és a füzeteket, addigra a pizzák is megérkeztek. Gyorsan nekiláttunk. Szokás szerint a kanapén ülve fogyasztottuk el. Valahogy sosem az étkezőben, az asztalnál. Kivételes esetekben persze ott étkeztünk - például amikor vendégeink voltak. A tévében is ment valami film, de nem nagyon figyeltünk. Beszélgettünk és nevetgéltünk a munkahelyi sztorikon. Majd felvetettem egy őrült ötletet.

- Hogy mi? - Kérdezte meghökkenve. - Menjünk ki Koreába? 
- Nos, tudom őrültségnek hangzik...De..talán... - nem tudtam mit is mondhatnék.
- De mi? 
- Egy próbát megérne, nem? -Próbálkoztam. - Tudom, hogy te annyira nem vagy oda az ázsiai kultúráért, de próbálkozni lehet. Vagy csak egy utazás...
- Arra jól fel kéne készülni anyagilag is - mondta. - Nem tudom mihez kezdenénk ott hosszú távon. Csak úgy vaktában dönteni és kimenni tervek nélkül...Hát...
- Nézd. Csak egy ötlet volt. Betti mesélt egy s mást... Ott is vannak lehetőségek, szívem - mondtam.
- Szóval Betti - hümmögött. - Figyelj, neki összejött valahogy, de mi nem ő vagyunk. te még lehet elboldogulnál ott, viszont én még a nyelvet sem beszélem. Ha akarsz menj. Nem foglak visszatartani - jelentette ki komoran.
- Tudod, hogy nélküled nem mennék. Nagyon is jól - vágtam a fejéhez. - De jó, hogy te csak így elengednél. Már nem számít, hogy együtt vagyunk-e? - kérdeztem. - Hatalmasat csalódtam. 

Így azzal a lendülettel kiviharzottam a szobából. Cipőt vettem és elindultam egy kis sétára.Peti épp indult volna utánam, de addigra becsuktam magam mögött az ajtót. Siettem lefelé a lépcsőn, hogy minél hamarabb leérjek a földszintre. Remélem, hogy nem jön utánam - és nem azért, mert dühös voltam rá. Csak egy ötlet volt... Rám förmedt... Meg sem hallgatott... Le kell higgadnom.

Vagy egy órát sétáltam a környékbeli házak körül. Átgondoltam miket mondtam. Ha az ő szempontjából nézem a dolgokat, akkor igaza van. Jogos volt, hogy kételkedett a dolgokban. Bárcsak ne mondta volna a végén, hogy menjek egyedül, és bárcsak ne borult volna el ennyire az agyam.
A lépcsőházban sötétség honolt, mert a lámpákból hiányzott az izzó. Jó hosszú ideje így van, szóval nem tudom meddig akarnak várni a kicserélésével. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amíg a liftre vártam. A liftben pedig már azon morfondíroztam, hogyan fogok bocsánatot kérni, amiért ennyire gyerekesen viselkedtem. 

A liftből kiszállva megláttam, hogy Peti az ajtóban áll. Valahogy megérezhette, hogy érkezem. Arcán aggodalomra utaló kifejezés látszott. Közelebb léptem hozzá. Megálltam vele szemben, nem szólva semmit. Csak álltunk ott az ajtó előtt, mint két oszlop. Ő sem szólalt meg , ahogy én sem. 
Vettem egy mély lélegzetet, és készültem kinyögni valami értelmeset, de végül ő törte meg a csendet. 
 -   Nagyon aggódtam miattad! Utánad indultam, de a környéken sem voltál. Mégis merre jártál? - kérdezte.
-  Én... - elsőre csak ennyire tellett tőlem. - Az utcában a tömböket kerülgettem. Gondoltam ki kell szellőztetnem a fejem. Kissé túlreagáltam a dolgot - ismertem el. - Sajnálom. 
- Gyere ide te kis hülye. Többet ne hozd rám a frászt, jó? - Kért meg. 
- Jó. Van még itthon tea? Jól esne. 

Majd besétáltunk, Peti bezárta az ajtót én pedig előre mentem a nappaliba. A szekrényhez mentem ruhákért. Tiszta pizsamát és fehérneműt vettem elő. 
-Keressek neked is cica? - Kérdeztem Petit. - Jössz fürdeni, vagy már túl vagy rajta? 
- Nem dehogy. Rád vártam - mosolyodott el. - Menj csak előre, még van egy kis dolgom. Az alvós cuccot meg bízd ide - kacsintott egyet majd eltűnt a mellékhelyiségben. Én pedig elindultam a motyómmal a fürdőbe. 

/ Affy /

XVI. - Odaégett...


- Te aztán buzgón tanulsz - szólalt meg Peti, aki épp akkor lépett be az ajtón. - Felnéztél egyáltalán a könyvekből? Vagy... - nem volt ideje befejezni a mondandóját, mert hirtelen felpattantam a székből és a konyha felé kezdtem futni.
- Jó, hogy mondod - kiabáltam, majd egy villámgyors puszit nyomtam az arcára. - Persze, hogy felnéztem. Sőt! Főzni is...főztem....
- Odaégett, mi? - Kérdezte mögülem. 
- Aha. Egy kicsit - feleltem.
- Egy kicsit? - Kérdezte döbbent arckifejezéssel. - A szén ehhez képest világít - mondta viccelődve.
- Ha, ha. Jó, hogy nevetsz, de mit fogunk majd vacsorázni? -Érdeklődtem. 
- Esetleg rendeljünk pizzát, vagy... - ajánlotta fel, de most megint félbe szakítottam...
- A pizza jó ötlet. Megrendeled? Addig én eltakarítom a romokat - kacsintottam, majd kezébe nyomtam a telefont. Jómagam pedig elindultam a fürdőszobába, hogy kivigyem a "romok" takarításához szükséges anyagokat. Közben hallottam, ahogy Peti megrendeli a pizzát - a szokásos menüt. 

/ Affy /

2017. október 24., kedd

XV. - Beköltözés /Jelenleg 2.


Elérkezett a nyár utolsó hónapja. Kezdtem örülni, hogy minden helyrerázódott. Élem a saját életem és minden a legnagyobb rendben.
A párom velem van. Ketten vagyunk egy közepes méretű lakásban. Mindketten dolgozunk és amennyit lehet spórolunk - közben pedig néha jut idő szórakozni is. Ahogy időnk engedi kettesben töltünk minden percet. 

Teltek a hetek és minden a megszokott módon történt. Munka, csekkek, néhány együtt töltött pillanat Petivel. Szinte tökéletes, de egy idő után kezdett egyhangúvá válni. A kezdeti izgalom minimálisra csökkent. 
Valahogy úgy éreztem hiába vagyok boldog, valami mégis hiányzik. Többször feltettem magamnak a kérdést, de sosem tudtam megválaszolni. Ráadásul ne akartam egész életemben bolti eladó maradni. Félreértés ne essék, semmi bajom azokkal az emberekkel, akik ezekben a körökben dolgoznak - sőt! - de nekem valahogy más álmaim vannak. 
Mielőtt elbuktam a vizsgán egészen más céljaim, elképzeléseim voltak. De akkor még hittem abban, hogy minden a terveim szerint fog alakulni. 
Mekkorát tévedtem... 

Jó pár hónap elteltével sem múlt ez a hiányérzet. Peti is észrevette, hogy feszültebb lettem és próbált még jobban odafigyelni rám. Sokkal figyelmesebb lett - na nem mintha előtte nem lett volna az, vagy hanyagolt volna. Biztos aggódott miattam. Igyekeztem mindent megtenni azért, hogy ne így legyen. Apait-anyait beleadtam. Változtatni akartam, mert nem akartam boldogtalan lenni, sem pedig elveszíteni azt akit szeretek. 
Bettivel egyre többet sikerült beszélnem. Ez is sokat segített. Rábírt, hogy kezdjek el többet foglalkozni a Japán nyelvvel, hátha az beválik, meg ha kedvem támadna máshoz ott a koreai is. 
Ekkor döbbentem rá, hnogy nem is olyan rossz ötlet! 

Japánból sikerült felzárkóznom - mivel évekkel ezelőtt abbahagytam a tanulását. Már szinte folyékonyan beszélem, a koreaival még küszködök kicsit. Hiszen segítség nélkül sokkal nehezebb.
"Szemmel láthatóan kivirultam" - Peti ezt mondta. Én is így gondoltam. Mintha valami elindult volna bennem. Olyan lelkesedéssel álltam a tanuláshoz, mint azelőtt soha. Új célom lett. pontosan megfogalmazni nem tudom, de végre erőre kaptam. 
Így hát újult erővel tudtam ismét élni. Úgy éreztem magam mintha egy főnix madár lennék, aki miután elég, hamvaiból újjáéled. Ismét "tűz gyúlt" bennem. Égtem a vágytól, hogy alkossak. 

/ Affy /

XIV. - Beköltözés /Jelenleg 1. (2.fejezet)


Hamar sikerült megszokni az új otthonomat. Otthon. Milyen érdekes. Pár nappal ezelőttig még nem a szerelmemnél volt az otthonom, pedig az utóbbi időben nagyon sok időt töltöttem itt. Már amennyire időm engedte a vizsgák előtt mindig itt voltam, Petinél. Nyugodt lettem tőle. Így könnyebb volt egy kicsit megszokni, bár bőröndből és dobozból éltem, élek jelenleg.

Az első héten felhívtam minden olyan helyet, ahová a lakcímem kellett. Okmányiroda, bank, stb... munka keresésnek is nekiláttam. Lassan, de körülbelül két hét alatt sikerült elintézni mindent amit lehetett. Még a telefonszámom is megváltoztattam. Akinek gondoltam megadtam, de a családom nagy részére nem voltam kíváncsi. Bettivel is fel tudtam venni a kapcsolatot - bár ott kint, Koreában igen elfoglalt lett. Sikerült bekerülnie az SM Entertainment egyik programjába, így most csak a táncnak él. Mint eddig, csak most élesben, még nagyobb téttel. Kicsit hiányzik, hogy nem tudunk minden nap beszélni, de szerencsére nem vagyok egyedül. 

Pár hét alatt sikerült munkát is találnom -amibe hamar beletanultam. Pedig eleinte semmit nem tudtam megjegyezni. Mondjuk nem is voltam gyakorlott árufeltöltő, de munkatársaimnak köszönhetően elég jól boldogultam. Amikor sokadjára pakoltam ki az árukat, akkor sikerült kiismerni magam az üzletben. 
A keresetem ahhoz képest, hogy nem ebben a szakmában tanultam nem volt rossz. A kettőnk fizetéséből sikerül az albérletet fenntartani és a számlák is időben be vannak fizetve; na meg élelemre is futja. Félre tenni ugyan nem sokat tudtunk, tudunk de semmiben nem szenvedünk hiányt. 
Ekkor már nem gondoltam, hogy csak élősködöm. Kivettem a részem a munkából és a ház körüli dolgokba is bele tudtam adni. Megdolgoztam érte. Ezerszer jobban tudtam értékelni amim van, mint ezelőtt bármikor. 

Hébe-hóba, mikor a bátyámmal vagy a nagymamámmal beszéltem telefonon, kaptam hírt anyuékról is. Állítólag megbánták, hogy úgy elküldtek. Tehát mami is mesélhetett rólam... Mégis valahogy úgy érzem , nem hiányzik a napi veszekedés meg a folytonos becsmérlés. Meg persze az sem, hogy mindenbe beleszóljanak. Ráadásul sokkal önállóbb és magabiztosabb lettem. 
De ez a korszak számomra lezárult...

/ Affy /

XIII. - " Nem zárok"



Utoljára léptem be a házba és a lakásba. Egyedül mentem, a drágám lent várt a kocsinál. Anya épp nnem volt már otthon, csak apa. Tuti nem akart itthon lenni, el akarta kerülni a kínos pillanatokat. Teljesen érthető...
Apa szokásos helyén ült a kanapén. Dohányzott. Tőle elköszöntem a magam módján, majd letettem a kulcsaimat a dohányzóasztalra. Pár másodpercre lefagytam, és álltam egy helyben. 

 A tőlem megszokott módon akartam távozni. Pont úgy, ahogy máskor is. Most csak annyi a különbség, hogy valószínűleg soha nem fogok ide visszajönni. Sarkon fordultam és annyit mondtam: "Nem zárok".


/ Affy /

XII. - Költözködés


Miután lenyugodtak a kedélyek, nekiálltam összepakolni a legszükségesebb holmijaimat. Csomagolás közben felhívtam Petit, hogy pár napig lakhatnék-e nála, amíg találok munkát és albérletet. Máshova nagyon nem is tudtam volna menni. 
Mondjuk egy ideje terveztük, hogy összeköltözünk, de mindenképp csak akkor, ha már végeztem az iskolával. Így csak az idő vált ellenségemmé. És bár megígértem , hogy el fogok költözni, talán jól fogunk tudni együttműködni, együtt élni, és akkor maradhatok tovább. Előtte munkát is szerettem volna, nem pedig "megint" ráakaszkodni valakire. 
Szerencsémre beleegyezett ő is és a főbérlő is. 

Ezeken kívül csak be kell fejeznem a csomagolást és átvinni Petihez. A baj csak az volt, hogy a legfontosabb dolgaim is  nagyon sok helyet foglalnak. Jó pár dolgot bedobozoltam, a ruháimat bőröndbe tettem és kész is voltam. Csupán néhány dolog maradt ki,azok is már régiek, nem tudtam velük mit kezdeni. 
 Három doboz- átlagos mérettel rendelkező - és két bőrönd sorakozott a fal mellett. Minden  szekrényem üresen állt. Az íróasztalomon is csak egy darab papír és egy fekete toll foglalt helyet. a kimaradt, felesleges holmikat pedig az ágyam mellé gyűjtöttem. Azokat anyuék sorsára bíztam. 
Szinte biztos voltam benne, hogy ki fogják dobni, de nekem már nem kellenek.
Nem gondoltam, hogy sok holmim volt - bár így összecsomagolva nagyon is annak tűnt - sikerült egy nap alatt mindent elpakolni. Sokszor átnéztem meg van-e minden iratom, igazolványom, orvosi papírok, bizonyítvány, stb...
Meg voltak. Már csak a lakástól való búcsú maradt hátra a fennmaradó időre -azaz egy napra. Búcsú a háztól, a lakástól, amelyben felnőttem és húsz évig éltem. 
 Nehéz. 

Nem is húztam az időt. Ráadásul nem akartam sok időt elpazarolni ott, ahol már nem látnak szívesen. Még utoljára átnéztem a bőröndöket, dobozokat. Felhívtam ismét Petit, hogy kezdjük el áthordani a cuccokat, mert szeretnék hamar végezni. 
Sajnos kétszer kellett fordulni, hiába jött kocsival. A második forduló alkalmával a kulcsok következtek. Ha egyszer így kitettek, ne is várjanak haza többet - futott át az agyamon. 

/ Affy /

2017. október 3., kedd

XI. - Csomagolj!


Miután hazamentünk Győrbe, leültünk megbeszélni ezt a helyzetet. Természetesen a vége üvöltözésbe torkollt. Pontosan nem emlékszem mik hangzottak el, de a lényegén nem változtatna. 

Két napot kaptam arra, hogy kiköltözzek. Azt mondták mehetek ahova akarok, csak ne legyek a nyakukon.
Zsákutcába kerültem. Hiszen se munkám, se szakmám - vagy félszakmám- és most már otthonom sincs...

/ Affy /

X. - Csöpögő vízcseppek


Nem vágytam másra csak, hogy végre a jó forró vízben ázhassak - jelen esetben, hogy a zuhany alatt állhassak. Túl akartam lenni ezen a rémes napon, így beálltam a zuhanyfülkébe és megnyitottam a forró vizet. Jó volt érezni, ahogy az apró cseppek a bőrömhöz értek, majd legördültek és a tálcára hulltak. Szerettem volna, ha a gondjaim és a mai átkozott nap is csak egy vízcsepp lenne, amely ilyen könnyedén lepereg rólam, ami a végén jelentéktelenül a lefolyóban landol. 

Az idő múlásáról meg is feledkeztem. Nem foglalkoztam vele. Csak bámultam magam elé, és hagytam, hogy a hajam is vizes legyen. Néha egy-egy tincs előrecsúszott a mellkasomhoz, de ez sem igazán érdekelt. Nem mondanám, hogy gondolkodtam...de nem is akartam. Az agyam mintha teljesen kikapcsolt volna...
Mire kiértem a fürdőből az egész házban sötét volt. Jó sokáig bent lehettem, mert beszélgetést sem hallottam a sötétség ellenére. Nem bántam. Senkihez nem lett volna kedvem. valószínüleg kínos csend uralkodott volna, ha beszélgetőpartnerre lelek. 
Így hát pizsamában és törölközővel a fejemen a konyhába mentem. Főztem egy teát és leültem a helyemre, majd ugyanúgy bambultam magam elé, mint a zuhanyzóban. 
Csend volt. 
Végre. 


Kicsivel hajnal kettő után bevánszorogtam a nappaliba az ágyamhoz, hogy lefeküdjek. Közben ügyeltem arra, hogy ne ébresszek fel senkit. 
Nem tudom mennyi időbe telt míg elaludtam, de másnap nagy hangzavarra ébredtem. A zsivaly a konyhából jött. Biztosra vettem, hogy anya és mami beszélgetnek. Valaki más hangjára is felfigyeltem, de nem hallottam elég jól, így nem tudtam ki is lehet az. 
Nagy levegőt vettem, megdörzsöltem a szemeimet, felültem és megkezdtem szokásos reggeli kómámat. Ez az állapot egészen az első kávéig szokott tartani, bizonyos esetekben annál is tovább. Rendbe tettem az ágyat, felöltöztem és kimentem a konyhába. Kómásan üdvözöltem mindenkit, aztán nekiálltam a kávém elkészítésének. 

Egy szót sem szóltam, csak fogtam magam és leültem a padra, közben kortyolgattam a hideg kávém - így szeretem -. Próbáltam magamhoz térni. A többiek folytatták a társalgást ügyet sem vetve rám. Jobb is. Azt hiszem...
- Meg kellene beszélnünk mi is lesz majd - szólalt meg anyu hirtelen.
- Jó - mondtam. - Majd otthon. Még hadd emésszem.
- Rendben, de addig találd ki mihez fogsz kezdeni ezután - jelentette ki. 
És ekkor még nem tudtam mire is céloz... 


/ Affy /

IX. - Kínos pillanatok 1.


Nem tudtam, hogy fogok a többiek szemébe nézni, de mindegy volt. Túl kell esni ezen is -gondoltam. Nem tudtam visszafordulni és elsétálgatni még. Több okból sem. Fáradt voltam, sok cuccom volt és nem kerülhetek el örökké mindenkit. 
A bejárati ajtó egyre közelebb került. Mielőtt benyitottam volna megtorpantam egy pillanatra. De csupán egy pillanatra, majd beléptem. 
Minden tekintet rám szegeződött. Szörnyen kínosan éreztem magam, de minél hamarabb túl akartam lenni a dolgokon. Mielőtt bárki is hozzám szólhatott volna előrerohantam a mosdó felé. Útközben a szobába hajítottam a cuccaimat, majd magamra zártam a fürdőszobaajtót. Csak bámultam magamat a tükörben. Próbáltam gondolkodni, vajon mihez fogok majd kezdeni? Azonban kopogás zökkentett ki.
- Mindjárt megyek - szóltam ki az illetőnek. A kérdést sem vártam meg. Próbáltam sietni. Úgy tettem mintha dolgomat végeztem volna és lehúztam a wc-t, utána megnyitottam a csapot. Jó hideg vízzel megmostam az arcom, ami kissé lenyugtatott. Jól esett.


Miután sikerült megnyugodnom kimentem a fürdőből, csatlakoztam a többiekhez. Elnézést kértem, amiért csak úgy berohantam egyetlen szó nélkül, majd elmeséltem mindent. Veszíteni valóm nem sok volt így mindenképp elmondtam volna valamikor , de így... 
Anyám nagyon kiakadt. Sok dolgot vágott a fejemhez - mondjuk sok jóra amúgy sem számítottam -. 

Aztán csend lett úrrá a konyhán. Senki nem szólalt meg, végül a nagymamám törte meg a csendet. Kérdezni kezdett, aztán sorra jött a többi is. Én minél hamarabb szabadulni szerettem volna, így csendben felálltam az asztaltól és erőt véve magamon ennyit mondtam: - Azt hiszem jobb lesz ha én most elmegyek zuhanyozni, majd lefeküdni. Fáradt vagyok, sok volt ez mára. -
Azzal a lendülettel el is indultam összeszedni a pizsamám és a fehérneműm, majd a fürdőbe száműztem magam. 

/ Affy /

VIII. - Hazaértem


Leszálltam a sárga járműről, elindultam sarkon lévő ház felé. Hamar odaértem a régi kis kapuhoz, ahol meg kellett állnom egy pillanatra. Görcsben volt a gyomrom, a kezeim remegni kezdtek. Féltem bemenni. Jobban, mint eddig bármikor. Lehunytam a szemeim, próbáltam lenyugodni; benyúltam az ajtó melletti kis résen, hogy belülről nyissam ki az ajtót.
Kattant a zár...

Hazaértem. 


/ Affy /