2014 Szeptemberében így kötöttem ki a gyakorló fodrász osztályban. Bekerülni még nem is volt nehéz, na de bennmaradni ... Nem tudtam mit várjak a sulitól, halvány lila elképzelésem sem volt, de igyekeztem. Még magamat is sikerült meglepni, mert a legtöbb órára készültem és nem csak otthon, hanem a vonaton is.
Igen a vonaton, merthogy nem abban a városban kezdtem el az iskolát, ahol éltem, hanem Budapesten, Lakóhelyemtől százharminc kilométerre. Míg első évben vasárnap utaztam csak fel Pestre - illetve szerda este csomagoltam -, csütörtökön indult vissza a vonatom órák után Győrbe. Addig másodévre sajnos pótmegoldás lépett érvénybe. Vagyis fel kellett mondanom az albérletet Pesten, amit pár osztálytársammal közösen béreltünk; és új munkát is kellett keresni. Az is rájátszott; hogy szerelmi életem is a lakóhelyemen zajlott, így egy okkal több lett, hogy feljárós legyek. Nehéz volt a váltás, de ez volt a legjobb döntés. A második évet tehát Szeptembertől úgy kezdtem meg, hogy minden reggel négy órakor keltem, és este -valamikor- hazaértem. Mindenki folyamatosan azt kérdezgette, hogy: " Bírni fogom-e?" , meg állandóan kételkedtek bennem. Jó, mondjuk tudták, nem vagyok az a tipikusan korán kelő, így érthető volt. Na meg a kitartásom sem volt mindig százszázalékos, de küzdöttem miatta.
A válaszom mindig az volt: " Biztos az lesz - mármint nehéz - és nem tudom, hogy fogom bírni, de nem érdekel .A célom, hogy fodrász legyek és ezért mindent bevállalnék". Nem hazudok, tényleg jól bírtam magamhoz képest. Persze vigasztalt a tudat, hogy nem én vagyok az egyetlen "full kómás" fejjel minden egyes reggel a vonaton munkába, vagy iskolába menet. Mikor én szálltam fel a vonatra szinte alig volt rajta valaki, és mire Tatabányáig ért a szerelvény addigra szép sorban meg is telt. Hozzáteszem a tömeget sem túlzottan szeretem, de muszáj voltam elviselni a tömeget, a gyerekeket, és az időseket egyaránt.
Nálam maximum három lehetőség állt fenn: aludtam, zenét hallgattam vagy rajzoltam, amíg a vonat az állomásra nem ért. Ezalatt az időszak alatt sokféle emberrel találkoztam, magamban pedig csoportokra osztottam őket.
Volt a "diákrészleg". Nem mindig egy helyen tartózkodtak, de ez a legjobb kifejezés a fiatalok azon csoportjára, mely korán reggel hangoskodással, vagy idegesítő csacsogással indítja a reggelt. A "dolgozók" a második alcsoportba tartoznak. Ők többnyire olvastak, telefonoztak, beszélgettek munkatársaikkal vagy követték a példám, aludtak. rendkívül szerettem, mikor a munkamániás csoport közé sikerült leülni. Ja nem, mégsem. Hiszen annyira idegesítő tudott lenni, mikor te kikapcsolódnál, de más a munkájáról tud másfél órán keresztül beszélni. A harmadik csoport a "zombik"-é. Ők nagyon ritkán váltottak pozíciót, szóval csak bámultak ki a fejükből. Végül maradtak az "öregek". Eleve utálok velük utazni, hát még így. Katasztrófa...
Két borzasztó nehéz éven vagyok túl., és itt nem csak arra gondolok, hogy tanulni kellett, hanem arra, hogy a tananyag összhangban legyen a gyakorlati részével. Bár megjegyzem a tanárok közt két fajta módszer volt ismert. Az egyik a: " Tessék az anyag, tanuld meg". A másik pedig az, aki el is magyarázta azt . Csodás, nem? Ha ebben valaki látja a hasznot kérem jelezze, mert másodév végére teljesen elment az osztály lelkesedése a hanyag oktatás és nagy követelmények miatt.
Mint említettem a szerelmi életem is valahogy fenn kellett tartanom valahogy. És az állandó tanulás miatt arra is alig jutott időm - valamivel több, mint egy-két óra egy héten.
/ Affy /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése