III. - Lehet ennél rosszabb?

Mikor már mindenki azt hitte ennél rosszabb már nem lehet az iskola rácáfolt. Tanév közepén, kis vizsgák előtt bejelentettél, hogy nem kívánják folytatni egyes diákok további képzését, köztük a miénket sem. Így, aki erre a sorsra jutott új iskolát kellett keresnie utolsó évre. Sokáig senki nem tudta mihez kezdjen. Pánik tört ki, Na nem a nagyobb fajta, de éppen elég volt ez is. A belső vizsgák után még rosszabb lett, ugyanis senki nem talált olyan intézményt, ahová átvennék. Mert miért is vennének át valakit két év után...? Ahová pedig lehetett volna  menni túl sokba került volna , mi pedig így is nagyon sokat fizettünk az eddigiekért is. Kezdtünk elfáradni. Eredmény semmi, az év végi vizsgák pedig a nyakunkon. A félelem egyre jobban eluralkodott a társaságon. Hol fogjuk folytatni? Át megyünk-e a vizsgákon? Lesz-e folytatás? 

Egy nap, mikor véletlenül mindenki bent volt az osztályból - és gyakorolt - még óra kezdése előtt ismét szóba jött a probléma. Csengettek, majd a morajlás megszűnt. Csend lett. Osztályfőnökünk lepakolt a szokásos kis asztalra, majd megkért mindenkit, hogy figyeljen rá; kérdéseinket a mondandója után tegyük fel. ismét sutyorogni kezdtünk, de hamar abba is hagytuk, mert érdekelt minket mi lehet ennyire fontos. 

Fél órán keresztül hallgattuk a kiselőadást. Kiderült a mi kedves "ofőnk" szintén keresgélt és némi sikerrel járt. Talált egy iskolát, ami ha úgy adódik befogadja az egész osztályt, bizonyos feltételekkel. Végül az egész nap erről szólt. Átbeszéltük, hogy élnénk a lehetőségekkel, és hogy akkor már csak valami gyakorlati helyet kellene keresni. 

Felkerestük az iskolát, hogy személyes látogatót is hadd tehessünk. 

Minden remekül alakult, aznap elmentünk és bejártuk a terepet. Mindkét iskola segített minket valahogy. A jelenlegi azzal, hogy nem kötött bele abba, hogy  mikor megyünk. A másik iskolából pedig, hallgattunk meg diákokat és tanárokat is. Kevesebb mint egy hét alatt elrendeződött a dolog.  Az egész osztályt és még az osztályfőnököt is átvette az iskola. Jó, azt nem garantálták, hogy velünk is fog maradni, de több mint a semmi. 

A vizsgákkal kapcsolatban  viszont a kételyek ott maradtak. Mindenki azt érezte, semmit sem tud és tuti meg fog bukni. A jegyek is romlottak, a határidőkből is rendre kifutottunk, és így tovább... Közeledett Május 13-a és a helyzet nem javult, sőt... Mindenki ezerszer feszültebb lett, volt aki már beletörődött a dologba - és volt akik nem. Ők az utolsó pillanatban is a tételeket olvasgatták. Jómagam is hanyagoltam a tanulnivalót hiszen, ha két év nem volt elég, akkor semennyi sem lenne! 

/ Affy /